Hagyja abba a dohányzást, amikor a fogak felderülnek


A leány még azután is ott maradt a férfi kebléhez tapadva, mikor már az eltávozott, a kitől őt öntestével védnie kellett. Miért tette azt, hogy keblére vesse magát? Lehetetlenné akarta tenni, hogy az őt még nejének óhajtsa?

Túrabeszámolók

Nem voltak-e e vadonban nevelt gyermeknek fogalmai arról, hogy mi a világi illem, mi a jó erkölcs, a titoktartó szemérem? Összetévesztette-e a szerelmet a hálaérzettel szivében azon ember iránt, ki őt és anyját örök aggodalmaiktól megszabadítá; ki ezt a kis paradicsomot holtigtartó lakhelyül megszerezte, ki e végett bizonyosan sokat fáradt értük, s a közben sokat gondolkozott róluk?

Megrémült-e, mikor üldözőjüket fegyvere után keblébe nyúlni látta, s ösztönszerű volt nála a védett jóltevő keblére rohanni, s azt a megtámadás ellen megvédeni? Azt gondolta-e: hisz e szegény hajóbiztos, a kinek az anyja épen olyan szegény asszony volt, mint az én anyám, maga mondta azt, hogy neki nincs senkije, miért ne lehetnék én rá nézve «valaki?

S ha ő szeret engem, miért ne szerethetném én őtet? Nem, nem, nincs itt semmi magyarázat, semmi okoskodás, semmi mentség. Nincs itt semmi, csak puszta merő szeretet. Nem tudta ő, miért, mi oka van rá?

Nem tudta, szabad-e? Nem készült magát védeni világ és itélő birák előtt; nem gondolt mentségére alázattal meghajtott fejének; nem kérte a férfi védelmét, az emberek kegyelmét, az Isten irgalmazását, csak szeretett. Ez volt Noémi. Szegény Noémi! Mennyit kell majd ezért szenvednie! Szereti szerelemből; szereti mint szegény, másnak szolgáló hajóbiztost, érdektelenül, megérdemeletlenül: szereti önmagáért! Valami csodatevő melegség járta át idegeit.

Hagyja abba a dohányzást a melegség, a mi a halottat fölkelti örök álmából, s feltámadásra birja. Félve, tétovázva emelte a kezét a leány vállaihoz, hogy magához szorítsa őt és halk, suttogó szóval kérdezé tőle: — De hát igaz-e ez? A leány keblére nyugtatott fejét ingatva, inté, hogy való az.

Mihály Terézára tekintett.

hagyja abba a dohányzást, amikor a fogak felderülnek

Teréza odalépett hozzájuk s kezét Noémi fejére tette, mintha mondaná: «hát szeresd». Egy hosszú, néma, hallgató jelenet volt az, melyben mindenki egymás szívdobbanásainak beszédét hallhatá. Teréza törte meg a hallgatást. Leánya helyett beszélt.

Ha látta volna őt esténkint a sziklára fölmenni s órákig elnézni a csendes tájat, mely önt szemei elől eltakarta! Ha hallotta volna álmában nevének suttogva kiejtését! Noémi tiltó mozdulattal nyujtá kezét anyja felé, mintha kérné, hogy ne árulja el jobban.

Mihály pedig azon vette észre magát, hogy egyre erősebben szorítja őt magához. Ime egy lény valahára a széles világon, a ki őt szeretni tudja.

hagyja abba a dohányzást, amikor a fogak felderülnek

A kinek az «arany ember»-ből nem kell az arany, csak az ember! Ő is úgy érezte magát, mint a ki addig bujdosott, a míg kívül ment a világ határán, s most egy új földet, új eget lát maga előtt, s abban új életet.

leszokni a dohányzásról Makhachkalában

Lehajolt a leány homlokához, hogy azt megcsókolja. És érzé annak szivét dobogni keblén.

Túrabeszámolók | TTT

És köröskörül az egész világon nem volt más körülöttük, mint nyiló virágok, illatlehelő bokrok, döngő méhek, zengő madarak, a mik mind azt taníták: «szeretni kell! A nap letelt, és ők még egymás örömével nem tudtak betelni. Az est leszállt, a hold feljött; Noémi fölvezette magával Mihályt a téveteg szikla ormára, a honnan könyes szemekkel nézett egykor az eltávozó után.

Timár leült a gyopárfödte sziklára, az illatos levendulabokrok közé; Noémi odadült amikor a fogak felderülnek, s dús aranyfürtű fejét odanyugtatá a férfi karjára, átszellemült arczát az ég felé emelve. Teréza ott állt fölöttük és mosolyogva tekinte le rájuk. Az ezüst hold ragyogva világolt alá az aranyhomályu égről. S a csába égi kisértet így beszélt: Nézd: ez a kincs mind a tied. Találtad; önkényt adta magát neked: tiéd lett.

Mindent megnyertél már: csak a szerelem amikor a fogak felderülnek volt még hagyja abba a dohányzást sehol; most azt is megtaláltad. Vedd el. Üritsd fenékig.

Neked termett az. Új ember lész! Félisten az, a kit a nő szeret! Boldog vagy.

Napfényes Granada

Szeretve vagy. Fölébreszté szivében mindazt az ifjukori ábrándot, azt a hajlamot a regényesség után, a mit hosszas, magános üzleti utazásaiban mindenütt magával hordott, s a miket később a pénzszerző pálya rideg üzelmei száraz számítások, mindennapi gondok alá eltakartak; a mik vágyait egy óhajtott boldogság paradicsoma felé vezették; a melybe midőn eljutott, akkor látta, hogy e paradicsom fáin számára csak zuzmara van virág helyett.

Megfagyasztva, elfásulva, meg nem értve, amikor a fogak felderülnek a fogak felderülnek élet minden czélját elvesztve maga elől, a véletlen egy oázt hoz eléje a pusztában. Az oázon megtalálja azt, a mit hasztalan keresett az egész világban: egy szivet, mely őt szereti!

Csodálatos átalakulás történt lelkében. Legelső érzése, a mi idegein urrá lett, valami titokszerű borzalom volt: félelem a boldogságtól. Elfogadja-e azt, vagy fusson előle? Jó-e az, vagy rossz? Élet-e az, vagy halál? Mi jő mögötte? Felel ő a virágnak mely kelyhét kitárja; felel a rovarnak, mely szárnyaival hagyja abba a dohányzást felel a madárnak, mely fészkét rakja, csak az embernek nem, mikor azt kérdezi: hát én üdvömet találom-e, vagy kárhozatomat, ha szivem dobogására hallgatok?

Az a szívdobogás pedig azt mondta neki: nézz a szemébe!

hagyja abba a dohányzást, amikor a fogak felderülnek hogyan lehet leszokni a dohányzásról és nem kezdeni

Hiszen abban semmi vétek nincsen: egy szem sugarától megittasodni. Csak hogy ez ittasság mámora hosszantartó. A kik úgy egymás szemeibe néznek, ottmarad a lelkük fogva, ottmarad kicserélve egymás szemeiben. Mihály elfeledte az egész világot, mikor e szemekbe nézett, s egy másik világot látott hagyja abba a dohányzást azokban, tele gyönyörrel, kéjjel, földi üdvösséggel.

Elkábítá ez a mámorító előérzet. Ifju kora óta nem szerette senki. Egyszer mert boldogságot remélni, azért sokat fáradt, küzdött, s mikor eljutott hozzá, egy semmivé zuzó csalódás hamuvá tette életüdvét. S most itt szemébe mondják, hogy szeretve van.

PASSUTH LÁSZLÓ: MEGSZÓLAL A SÍRVILÁG

Mindenki mondja, a fák virága, mely fejére hull, az állatok, mik kezét nyalják, az ajk, mely a szív titkát elárulja, s a pirulás s a szemsugár, mely többet árul el, mint az ajk.

Még az is, a kinek félteni, rejteni kellene e titkot, a szerető leány anyja, még az is elárulja őt: «nagyon szeret, úgy szeret, hogy meg fog halni bele». Tele volt az érzelmekkel, a miknek nincsen vége. Az önfeledés, az ébren álmodás napja volt az. Olyan álom, melyben a mit megkiván az álmodó, már előtte áll. Hanem aztán amikor a fogak felderülnek a harmadik éjt tölté e szigeten s egy gyönyörteljes, ábrándos együttlét után a csábító holdvilágról sötét fekhelyére tért, akkor elővette az, a ki nem alszik soha, egy hang odabenn, egy el nem hallgató vád.

Tudod-e, hogy mit csinálsz te most? Lopsz, gyujtogatsz, gyilkolsz. Egy szegény asszonyt kiüldöztek a világból; mindenét elvették, száműzték egy puszta szigetre kicsi gyermekével, ifju férjét eltemették az öngyilkosok gödrébe, embergyülölővé, istentagadóvá tették. S te most ide lopod magadat, elrablod tőle utolsó, egyetlen, legdrágább kincsét; halált, gyászt, kárhozatot hozasz a nyomorultaknak utolsó menhelyére.

Rosszabb vagy mindazoknál, a kik a megtiport féreg átkával szétfutottak a világba, s a kiket egytől-egyig utolért az átok. Te a lélek nyugalmát gyilkolod meg itten.

Te ellopod az ártatlan szivet, s cserében nem hagyod érte a magadét. Te őrült vagy, vagy őrültté fogsz lenni! Menekülj innen! Egész éje nyugtalan volt. A hajnal már ott találta őt a fák alatt. El volt határozva. El fog innen távozni, és aztán sokáig nem fog visszatérni ide. A míg majd elfelejtik. A míg majd ő is elfelejté, hogy három napig azt hitte, hogy neki is szabad boldognak lenni a világon.

Ő már körül is járta a szigetet, mire a nap fölkelt, s visszatérve bolyongásaiból, a kis lak előtt ott találta Teréza asszonyt és leányát, kik a hagyja abba a dohányzást készíték az asztalt.

hagyja abba a dohányzást, amikor a fogak felderülnek

Hisz az olyan természetes volt. A hajóbiztos csak egy cseléd. A kinek olyan szorgos dolga van, nem lophatja az időt, melyet gazdája bérbe hagyja abba a dohányzás tapaszok fórumot tőle. Nem is unszolták, hogy maradjon; egészen rendén volt, hogy búcsút vegyen már; hiszen majd visszajön ismét; ráérnek rá várni egy évig, két évig, halál órájáig, örökké… De Noémi nem tudta megizlelni a csészét a friss tejjel, a mióta azt meghallá.

Ha dolga van, hadd menjen utána. Teréza maga előhozta neki fegyverét, táskáját, a mit eltett idejövetelkor. És addig nem hagyott Mihálynak békét, míg fegyverét meg nem töltötte szatymára; ő maga porozta fel a serpenyőket; még akkor a gyutacsot nem ismerték.

AZ ARANY EMBER

S azután azt mondta Teréza Noéminak: — Vidd magaddal a fegyverét, hogy Almira meg ne támadja érte. Eredj, kisérd el a csonakáig.

Ő biztatta még, hogy kisérje el Mihályt a csónakáig. Nem ment velük, hagyta őket egyedül menni a rózsák útján. Timár szótlanul ment Noémi mellett, a leány keze ott nyugodott kezében. Egyszer csak megállt a leány menésközben.

Mihály is megállt vele, és szemébe nézett. A leány hosszan elgondolkozott s ezután azt mondá: — Nem; semmit.

mit fog érezni a leszokás a dohányzásból

És Timár tudott már a leány szemeiből olvasni. Kitalálta gondolatját is. Noémi azt akarta tőle kérdezni: «Ugyan mondd meg nekem én kedvesem, szerelmem, üdvöm, boldogságom, mi lett abból a fehér arczú leányból, a ki egyszer itt járt veled, a kinek neve Timéa? Mikor el kellett tőle válni, olyan nehéz volt Mihálynak a szive!

Mikor átadta neki a leány a fegyvert, azt súgá: — Vigyázzon magára, valami baj ne érje. Mihály meg volt bűvölve ez esdő hang által. Még egyszer keblére szorítá a gyermeket, s azt súgá neki: — Miért nem mondod: «vissza fogsz-e térni? A leány elrejté kódolt dohányzás injekcióval Mihály keblére, és nem mondta azt.

Nem tudod kimondani? Félsz azt mondani?